Olvasom ismét A bomlás kézikönyvét. Íme, hogy fogalmazza meg Cioran azt, ami engem is lenyűgöz mindenben, ami francia:"Aki franciákkal érintkezik, megtanulja, hogyan kell kecsesen boldogtalannak lenni."

Tipikus huszonegyedik századi magány: 833 ismerősöm van a facebookon, és nincs kivel meginnom egy pohár bort péntek este.

Franciásan a házasságkötés ceremóniájáról, ami mögött nincs semmi, a templomi szertartásról, ami mögött (legalábbis a film szereplői számára) megint csak nincs semmi, az esküvői tortáról, amiBEN nincs semmi, és persze a szerelemről, amiben azért mégis van valami. Csak nem…