Dosztojevszkij az egyik kedvenc álmatlanom. Hogy álmatlanságban szenvedett ő is, nem vitás. A hősei sem alszanak soha. Rohannak egyik ismerősüktől a másikig, sok-sok versztát tesznek meg gyalog vagy szánon vagy kocsin, beesnek az ajtón, kipakolják legbensőbb gondolataikat és érzéseiket, majd rohannak tovább, és ez így megy egész éjjel.

Ezt írja róla Szerb Antal: "mikor első regényét megírta, és elvitte az akkori vezető folyóiratnak, reggel öt órakor zörgettek ajtaján. Dosztojevszkij, aki TERMÉSZETESEN még ébren volt, ajtót nyitott, és Nyekraszov, a szerkesztő, és Grigorovics, a drámaíró lépett be. Elmondták, hogy este belenéztek a kéziratba, hamar túl akartak esni rajta. De nem tudták abbahagyni, felváltva olvasták fel egymásnak, a felolvasást azonban minduntalan abba kellett hagyni, mert sírva fakadtak - míg végül is befejezték, és azonnal szánba ültek, hogy beszéljenek Dosztojevszkijjel.

Ebben a világban, ahová most belépünk, az emberek sosem alszanak. (Tolsztoj alakjainak olyan jó az álmuk, hogy Pierre majdnem átalussza a mellette lezajló borogyinói ütközetet). Éjszaka magányosan járkálnak fel és alá nagy gondolataik közt, vagy együtt ülnek, mérhetetlen sok teát isznak és beszélnek, beszélnek, lázasan, önellezőrzés nélkül, mint aki tudja, hogy perceit megszámlálták és mindent, mindent el kell mondania."

(Szerb Antal: A világirodalom története)

Ilyenkor érzem, hogy milyen magányosak vagyunk mi, huszonegyedik századi emberek. Mert biztos van álmatlan rajtam kívül is (ím, hajnali négy óra 15 percet mutat a laptop), itt is, lehet, hogy közel hozzám, lehet, hogy jót beszélgetnénk, ha száz évvel ezelőtt élnénk - ehelyett ő valószínűleg a fészbukon  lóg, míg én blogot írok, amit aligha fog elolvasni valaki.

Szerző: tomaki  2011.11.25. 03:19 Szólj hozzá!

Címkék: álmatlanság tea szerb antal dosztojevszkij

A bejegyzés trackback címe:

https://almatlansagkora.blog.hu/api/trackback/id/3409943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása