Ez ma történt, 2016. szeptember 25-én, Kolozsváron, egy Györgyfalvi negyedi játszótéren. 

Fiatal, maximum harmincéves, jólöltözött apuka a szintén szépen öltöztetett kisfiához:

- Dávidka, ha oda felmászol, jön a cigányné, és megmondom, hogy tegyen be a zsákjába és vigyen el!

Dávidka körülbelül két és fél- hároméves, de (még) nem hülye. Körülnéz, cigányné sehol. Különben is, a csúszdára szeretne felmászni, szabályosan, a lépcsőjén, ahogy illik. Tétován ismét az első lépcsőfokra teszi a lábát.

Apuci, egyre gerjedő haraggal:

- Dávidka, a cigányné később is jöhet!! ...És meglátod te akkor..!

Dávidka apukája nyilván nem tehet róla, hogy valószínűleg az ő apukája is cigánynéval riogatta, nem engedte felmászni sehova, és leüvöltötte a fejét, ha  kilencesnél rosszabb jegyet vitt haza. Néhány év múlva Dávidkából is szorongó, bizalmatlan serdülő lesz, amilyen minden bizonnyal az apukája volt, tele haraggal és több ellenséggel, mint ahány baráttal. 

Dávidka is meg lesz győződve akkor már, hogy minél jobban hasonlít valaki az ő apukájához, annál normálisabb ember. Aki meg egyáltalán nem olyan, mint ők, az egyáltalán nem normális. 

És ő is azzal fogja ijesztegetni a saját gyermekét 25-35 év múlva, hogy ha nem fogad szót, bepiszkítja a ruháját vagy rohangál, akkor elviszik a cigányok.

Hacsak el nem kezd idejekorán gondolkodni a saját fejével. Például azon, hogy nem feltétlenül minden jó, amit a nagyszüleink generációja ránk örökített.